website templates free download

Kintlévőség kezelés

Az ajánlott szolgáltatás tartalma

Követeléskezelési szolgáltatásunk lényege, hogy tematikusan felépülő levelezéssel, telefonos, SMS-es, valamint igény szerint személyes felkereséssel érjük el az adósnál a tartozás rendezését

Társaságunk kizárólag sikerdíjas konstrukcióban nyújtja szolgáltatásait, így a céljaink egyeznek megbízóink céljaival: lehetővé válik, hogy költségkímélően, gyorsan, és sikeresen elvégezzük a meglévő kintlévőség állomány csökkentését

Tisztában vagyunk azzal, hogy az adósoknak kellemetlen a behajtási folyamat, ezért egyeztetéssel kezdjük meg tevékenységünket, amelyben tisztázzuk, hogy az ügyfél értesült-e a díjtartozásról, illetve van-e ezzel kapcsolatban esetleges elmaradt reklamációja. Amennyiben a problémákat tisztáztuk és ennek ellenére továbbra is fennmarad a tartozás, ebben az esetben lépünk tovább a felszólítás, majd a jogi következmények ismertetését tartalmazó levelezés, és rövid úton történő kommunikáció felé

Személyes felkeresői hálózat


Társaságunk az ország egész területére kiterjedt képviseleti hálózattal rendelkezik, így a központi budapesti irodánk koordinálásával a behajtást maximális sikerességgel tudjuk végezni. Minden megyeszékhelyen, vagy annak közelében található irodánk, amely által a személyes felkeresések a legnagyobb hatékonysággal tudnak megvalósulni

Foldana szolgáltatásainak előnyei


Költséghatékony, mivel csak sikeres behajtás esetén számítunk fel sikerdíjat, a sikertelen ügyekben semmilyen díjat  ☛
költséget nem számítunk fel     
Igény esetén a felszámított sikerdíjainkat továbbhárítjuk az adós felé, így a behajtás teljesen költségmentessé  ☛
tehető megbízóink számára     
Csökkennek a felhasznált folyószámla hitelkeretek  ☛

A veszteségként leírandó követelések teljesen felszámolhatókká válnak  ☛
Megbízó erőforrásainak felszabadulása: nem szükséges saját munkavállaló, és költséges infrastruktúra fenntartása  ☛
a behajtási folyamatra, így költségmegtakarítás érhető el     
Gyors, hatékony kapcsolattartás az adóssal  ☛
A megbízó korrekt képviselete  ☛
Folyamatos jelentésküldés az ügymenetről  ☛
Minőségi jogi és szakmai háttér  ☛

!BEHAJTÁSI KÍSÉRLETÜNK ÖNNEK EGY FILLÉRJÉBE SEM KERÜL